Epr bevallás egyszerűen

EPR - bevallással kapcsolatos információk

Az adatszolgáltatási kötelezettséget negyedévente, a negyedéket követő hónap 20-áig kell teljesíteni az Országos Hulladékgazdálkodási Hivatal részére.

A kormányrendelet alapján formanyomtatvány kitöltésével kell adatot szolgáltatni.

A Hatóság az EPR díjfizetésre kötelezettek által benyújtott adatszolgáltatások adatait továbbítja majd a MOHU Zrt. felé, aki majd - az adott évre kihirdetett EPR díjakat figyelembe véve - kiállítja az adott gyártó részére az általa forgalomba hozott körforgásos termék kategóriákra és mennyiségekre vonatkozóan a számlát a negyedéves gyártói felelősségi díjról.

Nem. A termékdíj bevallások a NAV részére kerülnek benyújtásra, míg az EPR adatszolgáltatást az Országos Hulladékgazdálkodási Hivatal részére kell elektronikus úton megküldeni.

Nem. Pontos elérhetősége még nincs az adatszolgáltató felületnek, de információink szerint az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer ,azaz OKIR kapun keresztül lehet majd az adatszolgáltatásokat teljesíteni.

Az adatszolgáltatást meghatalmazott képviselő is benyújthatja akár kizárólag a nyomtatvány benyújtására és az azzal induló konkrét ügy elintézésére jogosító eseti, akár az adózó hosszabb időtartamú képviseletére jogosító állandó meghatalmazás alapján. Az adatlap elektronikus benyújtásához a képviseleti jogosultságot előzetesen be kell jelenteni. Az elektronikusan benyújtott adatlapot ugyanis a Országos Hulladékgazdálkodási Hivatal csak akkor tudja befogadni, ha a benyújtó képviseleti jogosultságát előzetesen regisztrálta.

EPR, termékdíj bevallás

Csomagjaink

Hulladékbevallás

Csomagjaink

DRS bevallás

Csomagjaink

Ők is bizalmat szavaztak nekünk

EPR Tanulmány letöltése

INGYENES EPR letölthető tudástár

A legfontosabb EPR információk egybegyűjtve! Áttekintés a szabályozásról, a kötelezettségekről és a bevallásról.

EPR Információk, aktuálitások elsőkézből

Információk, aktuálitások elsőkézből

Kérje ingyenes hírlevelünk, és értesüljön elsőként az aktualitásokról!

Az információ pénzt jelent Önnek, ne hagyja elveszni! Legyen naprakész, spóroljon időt és energiát!

Feliratkozom